Rohanó nő szindróma – avagy ilyen lenne a női mentális egészség napjainkban?

Mennyire ismerős számodra az alábbi helyzet?

Reggel szól az ébresztőd. A hálószobában még teljes a sötétség, az ágyban ébredezel. Vagyis ébredeznél, de már a következő néhány másodpercben elárasztják a gondolataidat az aznapi teendők és már ekkor azon matekozol, hogy hogyan kellene a lehető legjobban beosztani a napot úgy, hogy minden beleférjen. Pedig még csak néhány perce vagy ébren. Bár, ha végiggondolod, már nem is kéne az ágyban feküdnöd, indulhatna a nap. Felkelsz és cikáznak a gondolataid… elsétálsz a kávéfőzőig, jóleső érzéssel megnyomod rajta a gombot...

Ha magadra ismertél, lehetséges, hogy Te is rohanó nő szindrómával küzdesz.

A fogalom (Rushing Woman Syndrome = RWS) Dr. Libby Weaver nevéhez fűződik: 2012-ben jelentette meg könyvét, mely a rohanó nőkről szól. Számos nő küzd napjainkban az állandó rohanással, a végtelennek tűnő teendőkkel és azzal, hogy fogalmunk sincs, hogy fog minden beleférni egyetlen napba. Hiszen olyan rövid az idő… 

Ha Te is rohanó nő szindrómával küzdesz, akkor a következők jellemzők Rád:

• folyamatosan úgy érzed, hogy nem elég a 24 óra egy napra. Ezt úgy próbálod kompenzálni, hogy egyszerre csinálsz több tevékenységet, pl. e-maileket olvasol a fürdőszobában, ebéd közben
• kávé(k) nélkül nehéz elképzelni a napodat, ez a fő energiaforrás, ami a célba repít
• soha véget nem érő to-do listád van – amit tényleg nem tudsz kipipálni a nap végén
• a "hogy vagy?" kérdésre azt szoktad válaszolni, hogy "nagyon elfoglalt vagyok" vagy azt, hogy "feszült vagyok"
• gyakran érzel bűntudatot, amiért nem vagy elég jó feleség / anya / barátnő
• a ciklusodban az alábbiak jellemzőek: fájdalmas a menstruációd, vagy erős PMS tüneteid vannak
• nehéznek érzed, hogy ellazulj vagy relaxálj
• nagyon vágysz a cukros ételekre, különösen a délutáni órákban és a menstruációdhoz közeledve
• gyakran érzed magad túlterheltnek és könnyen szorongsz, vagy pánikolsz. Amikor ülsz, vagy fekszel, akkor is érzed, hogy a szíved gyorsan és erőteljesen ver
• hiába érzed, hogy fizikailag nagyon elfáradtál, az agyad mégis pörög tovább
• az alvással nehézségeid vannak: például nem kipihenten ébredsz, vagy gyakori, hogy feláldozod az alvásidődet más tevékenységek kedvéért
• az énidőről azt gondolod, hogy egy luxus és az utolsó utáni helyen van a prioritáslistádon
• kevesebbet nevetsz, mint régebben
• könnyen irritálttá válsz, kisebb dolgok is kiborítanak, amik korábban nem zavartak
• az emésztésed problémás, ez megnyilvánulhat például irritábilis bél szindrómában (IBS)
• agyi ködöt tapasztalsz: nehéz néha tisztán gondolkodnod
• frusztrál, ha nincs nálad a telefonod, hiszen így nem tudnak elérni. Gyakran frissíted az e-maileket, az értesítéseket, hogy nehogy lemaradj valamiről
• az étvágyad nem kiegyensúlyozott: vagy azt tapasztalod, hogy kevés az étvágyad, vagy pedig farkaséhes vagy
• időnként nehéz a levegővétel: gyakran sóhajtasz, vagy úgy érzed, nincs elég levegőd

Ezek mind az RWS tünetei. Rohanó életmódunkban számtalan nő él túlhajszolt tempóban. Ez azonban nem volt mindig így: ez a tempó korábban ismeretlen volt a nők számára.

Soha ilyen nem volt még korábban…

Dr. Libby Weaver arra bátorít mindenkit, hogy gondolja át: a történelem során még sosem volt olyan (mindeddig!), hogy a testünket arra kényszerítettük volna, hogy ilyen tempóban éljen. A szervezet pedig "lázad": jelez nekünk, hogy nem jó neki, nem bírja.

Stressz régen és napjainkban

Feszített tempóban, rohanásban a stresszhormonok nagy mennyiségben termelődnek. Ilyen hormon például az adrenalin, mely eredetileg arra hivatott, hogy megmentse az életed. Tehát alapvetően hasznos és szükséges hormonról van szó. Amikor réges régen még nem civilizált körülmények között éltünk és az erdőből elénk ugrott egy tigris, akkor nagyon hasznos volt, ha az adrenalin az egekbe szökött hirtelen a szervezetünkben, hiszen az adrenalin a testünk összes sejtjének azt kommunikálja, hogy veszélyben vagyunk. Ez az a stresszreakció, ami segített elmenekülni, a szervezet kész volt harcolni vagy menekülni: izmaink megfeszültek, az emésztés parkolópályára állt, a szívverés felgyorsult, a figyelmünk fókusza beszűkült, kapkodtuk a levegőt. Mivel ez tette lehetővé, hogy nagyon gyorsan elrohanjunk a helyszínről, ez életmentő volt a számunkra. Eredetileg tehát a stresszreakció a fizikai ingerek ellen segített bennünket megvédeni.

Ma már azonban mások a mi "tigriseink". Ugyanazt az adrenalin löketet váltja ki a rohanás, mint régen az elénk ugró tigris. Ma már ugyanezek a testi tünetek jelennek meg, csak nem akkor, amikor az erdőből ront ránk egy tigris, hanem akkor, amikor lehetetlen to do listát és határidőket tűzünk ki magunknak. A szervezetünk ugyanúgy reagál, ahogy régen a tigrisre reagált, ezért tudunk úgy felpörögni. Az azonban óriási különbség – és ezt gyakran elfelejtjük – hogy a tigristámadás előbb-utóbb lezajlott és (jó esetben) megpihenhettünk egy barlangban, míg a saját feladataink elől nem szoktunk megbújni egy barlangban – hiszen azok jönnek velünk, mivel a fejünkben léteznek. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi életünkben levő stressz krónikus, elhúzódó és nincs vége. Ez okozza a szervezet kimerülését. Ha az adrenalin elhúzódóan magas a szervezetben, az már nem az életünket segíti, hanem épp ellenkezőleg…

Ma már a stressz pszichológiai főként, míg régen fizikai volt. A fejedben lévő elvárások, a tempó, amit diktálsz magadnak – ezek serkentik a stresszhormonok termelését és késztetik a szervezeted erre a tempóra (pont, mint amikor régen tigris üldözött bennünket).

Vannak természetesen határidők, feladatokat, melyeket teljesítenünk kell. A tevékenységeink, feladataink jó részét azonban nem feltétlenül ezek a határidők és külső kényszerítő erők adják: számos esetben mi magunk határozzuk meg, hogy milyen feladatokat, tevékenységeket kellene elvégeznünk egy adott nap és mennyit. Sok esetben rajtunk múlna, hogy néhány dolgot kihúzzunk a naptárunkból – mégsem tesszük…

Dr. Libby Weaver könyvének megjelenése óta maga a jelenség csak fokozódott: egyre gyorsabban és egyre több dolgot elvégezve élünk. Csak a testünk győzne utolérni minket. Sajnos, vagy nem sajnos (ezt mindenki döntse el magának) nem tud minket utolérni. Egy ideig úgy tűnik, hogy megy, azonban nagy árat fizetünk ezért az ideig-óráig történő utolérésért. Előbb-utóbb a test kimerül és jelentkeznek a problémák. Ilyen lehet például (a teljesség igénye nélkül) az étvágytalanság, ingerlékenység, görcsös izomzat, szapora szívverés, valamint a folyamatos kimerültség). Ekkor – a jobbik forgatókönyv szerint – ezeket a testi jelzéseket úgy tekintjük, mint amik üzennek nekünk valamit. Például azt, hogy változtassunk az életmódunkon, mert úgy jobb lesz nekünk. A rossz forgatókönyv szerint, ezeket a testi jelzéseket idegesítőnek, tolerálhatatlannak tartjuk és igyekszünk figyelmen kívül hagyni őket: még több kávéval, hiszen az majd ad energiát, az majd segít túlélni a napot... Változtatni ezen nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A jó hír, hogy számos esetben a megoldás kulcsa bennünk van, ezáltal lesz lehetséges a változtatás.